szájbörsip

Isten a blokkok közt biciklizik és délután amikor fáradtan a lépcsőházad elé érsz a szemedbe néz és mindent tud rólad. Lát, átlát, megért és teljesen közönyös. Nem vagy érdekesebb, mint bármelyik más délutánjövő, hazaérkező kopogtató, csengető, kulcsokkal zörgető. Lehetsz bárki, úgyis erről szól most minden.
Például Bárki a tétova járdakoptató legszivesebben egy kis szárnyas kamerát sétáltatott volna, a képernyő persze csak a fejében, úgy a homlok környékén, tökéletes bontású képpel, HD, akármi. Persze nem volt ő semmivel sem különb nárcisz, mint bármelyikünk, ugyanúgy szerette önmagát, mint mi. Pontokba kapaszkodni, lógni míg elmegy magaalatt és figyelni: Bárki járását, Bárki karjának lendülését, ösztönös vagy épp mesterkélt mimikáját. És az apró mozaik darabkákat is szivesen rakosgatta volna mások fejében magáról. Mit dob a gép, mit kapnak el belőle egy pillanat alatt, mennyi marad belőle abban a bizonyos harmadik fejben. A képet, amit alkot, az Ént, illetve az őt, Bárkit.

lebegünk  szertelen utcákon kabát alá képzelem

tested melegben csodálom sebek az orrodon azt mesélted
nátha persze nem vagyok bolond tudom jól milyen a másnap

csak árnyékod marad, kong bizonytalan.

-mikor a csalóka kémia

rekedten Földre csap.

most a füst tör utat nekem:
tüdőm, később tudatom
édes párnája
-zsarátnok végén
lebegek hangtalan.